Fenntartható Baranya

Széchenyi 2020 Kohéziós Alap

Oktatási Workshop

A Baranya Megyei Tanévnyitót követően megrendezésre került az oktatási és egyéb közintézmények számára a környezeti szemléletformálás témáját bemutató workshop.
Oktatási Workshop

Az Oktatási Wokshop megrendezésére 2017. augusztus 24. napján került sor. A rendezvény célja a helyi klímaváltozási szempontok megismertetése, alkalmazkodási lehetőségek megismertetése, és az oktatási intézmények cselekvési lehetőségeinek feltárása.

A rendezvényt Nagy Csaba, Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke nyitotta meg és köszöntötte a résztvevőket. Köszöntőjében hangsúlyozta a megye elköteleződését a környezettudatosság felé, ugyanis a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretén belül több hivatásforgalmi és turisztikai kerékpárút fejlesztés valósul meg, mely a környezetbarát közlekedés népszerűsítését szolgálja és hozzájárul a Fenntartható Baranya megvalósulásához.

A workshop első előadója Molnár András, a PTE-KTK doktorandusza és egyben a Magyar Vöröskereszt munkatársa volt. Az előadás témája az éghajlatváltozás és az ahhoz való alkalmazkodás volt, mely során részletesen bemutatta az éghajlatváltozás okait, annak hatásait a társadalomra. Felhívta a figyelmet arra, hogy a jövő generációi súlyosabb változásokkal nézhet majd szembe, így fontos felkészíteni őket a negatív hatásokra, valamint bemutatni, hogy hogyan tudnak környezettudatosabban élni. (Az előadás részletes tartalmát a Tudástárban a Felnövekvő generációk előtt álló egyik legnagyobb kihívás című cikken ismerhetik meg.

A következő előadója a rendezvénynek Kulcsár Tünde volt, aki a Zöld Egyetem Programját, valamint a Pécsi Tudományegyetem környezettudatos üzemeltetését mutatta be a résztvevőknek. Az előadásban kitért arra, hogy a Zöld Egyetem Program céljaira, annak kihívásaira, mely még az intézmény előtt áll. Az egyetem a program keretében számos szemléletformáló akciót, gyűjtést, rendezvényt tart az év során, melyet a környezettudatosság jegyében szerveznek meg. Ezen felül bemutatásra került az, hogy milyen konkrét tevékenységeken keresztül válik fenntartható intézménnyé a Dél-Dunántúli Régió egyik legnagyobb felsőoktatási intézménye. (Az előadás részletes tartalmát a Szakmai anyagok, kiadványoknál a Zöld Egyetem Program – környezettudatos üzemeltetés cím alatt találják meg.)

A rendezvény hátralévő részében két, környezeti neveléssel foglalkozó szakmai szervezet mutatta be tevékenységüket. Az egyik előadást a Zöld-Híd Alapítvány szakmai vezetője és környezeti nevelője Borsos Zsófia tartotta, melyben bemutatta a pécsi székhelyű Ökokuckó programjait, rendezvényeit, valamint egyéb tevékenységeiket mint például az óvodák számára nyújtott tanácsadást a zöld óvodává váláshoz. A másik környezeti neveléssel kapcsolatos előadást Adorján Rita a Mecsekerdő Zrt. Erdészeti Erdei Iskola és Erdő Háza vezetője, mely Pécs - Árpádtető és Hetvehely - Sás-völgy helyszínen üzemel. Az erdei iskola vezetője bemutatta a Mecsekerdő Zrt. múltját ezzel a tevékenységgel kapcsolatban, valamint az erdei iskolák tevékenységeit, programjait és rendezvényeit. (Részletes információt és elérhetőséget a Tudástárban a Környezeti nevelés Baranya megyében cím alatt találnak.)




További hírek